3. fejezet

-         Nefrit gyere már!- szippantott a kristálytiszta levegőbe Zalán.

-         Jövök!- hempergett a fűben a másik.

-         Várjatok meg fiúk!- üvölti a másik is.

  A három ifjonc mosolyogva élvezte egymás és a természet társaságát. Meztelen felsőtestükről folyt a veríték a nyári napsütésben.

 Az egyik fiú tizenkét éves, egy sötétebb bőrű, sötét hajú és szemű, izmos, markáns őszinte arcú fiú volt, a másik  tizenhat, egy huncut, inkább langaléta típus. Szőke középhosszú haját tépte a szél, tengerkék szemében pedig tükröződött a víz lágy hullámzása.  Bár testvérek voltak, alig volt bennük valami közös. A harmadik fiú nem volt a testvérük, csak a barátjuk. Mikey egy külföldi rokonuk árván maradt gyermeke. Zalán egyik legjobb barátja volt, szinte testvéreként kezelte.

-         Nézzük meg a vízesést!- kiáltotta Zalán.

-         Benne vagyok…

  Rohanni kezdtek a zuhatag felé. Csodálatos színekben pompázott a természet, mélyen magukba szívták az erdő friss illatát, és sütkéreztek a napfényben. Nagy indiánkiáltással mindhárman a vízbe csobbantak. Hűvös volt a víz, épp kellemesen lehűtötte a napbarnított testüket.

-         Apa büszke lenne rám, ha látta volna mekkorát ugrottam! Sokkal nagyobbat, mint te!- dicsekedett Nefrit.

-         Anya kevésbé lesz az, ha meglátja, hogy kiszakadt a nadrágod és vérzel. – replikázott testvére, Mikey pedig csak hangosan nevetett.

  Nefrit automatikusan lenézett, és valóban, egy hatalmas lyuk tátongott a nadrágja ülepénél, ó ágyéka fölött pedig egy hosszú vágás ékítette testét. A vér pirosra színezte a kristálytiszta vizet. Mikey szakadt a nevetéstől, Zalán viszont aggódni kezdett bátyjáért. Nefrit csak szégyenkezve, dühösen morgolódott.

-         Ne nevess!- kiáltotta - fáj!

-         Bocsáss meg, tényleg nem vicces. - fogta vissza magát barátjuk.

-         Azért jól vagy?

-         Elmúlik…Te figyelj. - pedzegette óvatosan Nefrit- mi a helyzet Aishával?

-         Semmi, mi lenne? Szép lány. - úszkált tovább gondtalanul testvére. 

-         Aha…

-         Miért, szerinted nem az?

-         De…de igen.

  Nefrit szívében ott motoszkált a bűntudat, mert titkon szemet vetett a lányra, de Zalánnak nem mert szólni róla. Nem akarta, hogy terve Zalán miatt menjen tönkre, pedig ő már évek óta rajongott a lányért, Zalán viszont csak akkor figyelt fel rá, amikor nőiesedni kezdett, mikor a mellei kikerekedtek és az arca pirospozsgás lett.

   Így sem igazán törődött vele, hisz kisgyerek még, nem tudja mi a szerelem, a vágy. Nefrit viszont már tökéletesen jól tudta, ő csúnyácska kislányként is csak őt akarta megszerezni, de erről senki sem tudott.

  Viszont emésztette valami megmagyarázhatatlan rossz érzés, amit a felnőttek úgy hívnak, irigység. Aisha egyfolytában Zalánról kérdezett, csak vele akart játszani, csak ő érdekelte és Nefrit jól tudta, hogy tetszik is neki a fiú.

-         Gyere bátyó, ugorj már!- nevetett rá Zalán.

-         Na, mi lesz?- nevetett Mikey is.

  Nefrit befogta az orrát és hatalmasat csobbant a hűs vízben. A becsapódás után fehéren fodrozódott a kristálytiszta hab. A fiú csukott szemmel rázta le magról a vizet, aztán kifeküdt a rétre megszáradni. Végigszemlélte hosszú karcolását, amiből még szivárgott a vér, de nem törődött vele, csak nézte az égen haladó bárányfelhőket és mélyet szippantott a friss levegőből. Zalán levágódott mellé és a Napot figyelte, ami hatalmasan ragyogott le rájuk.

-         Örülj neki, hogy nem lejjebb sebesültél meg!- röhögött Mikey.

-         Dugulj el Mike!- utasította a legidősebb.

 Néhány percig csendbe burkolózva figyelték a csivitelő madarak násztáncát.

-         Szerinted bűn, ha szeretünk valakit?- kérdezte Nefrit elmélázva.

-         Nem hiszem bátyus, anya mindig azt tanította, hogy nem bűn az, ha szeretünk.

-         De apa mindig azt tanította, hogy nem szabad szeretni, mert ha szeretünk, az kiszámíthatatlan és csak elrontja a világ tökéletességét.

-         Apánk tévedett. Bele is halt. - komorodott el a fiú hangja- szeretni jó dolog.

-         Talán mégsem annyira. Hisz mindig csak csalódunk. Szerintem apának volt igaza. Ha az ember egy tökéletes társadalmat akar létrehozni, abban nincs helye szerelemnek, csak egymáshoz illőségnek.

-         Igen, de anya szerint, ha nem szeretnénk, akkor megszűnnénk emberként létezni.

-         Badarság…

-         Én például nem tudnék meglenni a családom szeretete nélkül. Hamarosan húgunk is lesz, róla is kell gondolkodnunk…

-         A gondoskodás más, mint a szeretet…

-         De ha úgy gondoskodsz, hogy közben szeretsz is, az egész más. Archibald is úgy hiányzik, és azért hiányzik, mert szeretem. Néha igazán meglátogathatna minket.

-         Tudod, hogy most kezdett el dolgozni, majd hazajön. Egyébként nekem nem hiányzik. Mindig csak a baj volt vele, háttérbe szorultunk, amíg ő itt volt. Anyának mindig ő volt a kedvenc…

-         Ez butaság. Aisha is anya véleményén van. Egyszer azt mondta nekem, hogyha én nem lennék, akkor ő sem lenne. Mi ez, ha nem szeretet?

-         Gyerekesség. - puffogott lenézően, irigykedve- Fiatal vagy még te ahhoz, alig tizenkét éves.

-         Ő is csak tizennégy.

-         Férfi létedre te lennél a fiatalabb? Az nem is lenne igazi kapcsolat…

-         Ki beszél itt kapcsolatról? A legjobb játszópajtásommal ráadásul? Micsoda rémes gondolat! Hagyjuk már a lányokat. - kelt fel a földről- inkább játszunk háborúsat!

-         Így van, a lányok csak elrontják a dolgokat. – kontrázott Mikey miközben villámgyorsan felpattant a földről.

-         Én inkább… inkább olvasnék valamit. – lógatta az orrát Nefrit.

-         Nefriiiiit, Zalááán, Mikey!

  Édesanyjuk kereste őket, ami valószínűleg az ebéd jele. Zalán villámgyorsan, semmi mással nem törődve felpattant és otthagyva mindent a ház felé rohant. Kevés dolgot szeretett jobban a hasánál. Nefrit csalódva, mélabúsan követte. Emésztette a kamaszos vágy, az a titokzatos varázs, ami csak addig varázslatos, amíg senki nem tud róla.

    Édesanyjuk egy egészséges, kedves, határozott nő volt, aki a szokásokkal ellentétben teljesen szeretetben nevelte gyermekeit. Férjét nemrég vitte el egy betegség, így egyedül maradt két fiúval, és egy kezdődő élettel a hasában.  Ahogy a fiúk a házikóhoz értek, egy mosolygós, csodaszép méz szőke, göndör hajú kislány lépett oda hozzájuk. Nefritnek még a szava is elállt, csak bámulta, mint egy olyan kincset, amit csak csodálni kell, és nem szabad megérinteni, mert akkor elillan a varázsa.  Persze Zalán mit sem törődött mindezekkel, arcon csókolta a lányt, aki mosolyogva nyakig elpirult. Szempillantás alatt összetörte a varázst.

-         Sz…szia Aisha!- dadogta zavartan Nefrit.

-         Üdvözöllek Nefrit. - biccentett felé.

-         Nem v…volna kedved esetleg velem, mondjuk holnap?- suttogta alig hallhatóan maga elé a fiú, valószínűleg a lány nem is hallotta, mert a szavába vágott.

-         Emese néni, Zalán mikor jöhet ki játszani?

-         Majd ha megette az ebédjét, és megcsinálta a leckéjét.

-         De anyám- nevet fel Zalán- hisz alig kaptunk leckét.

-         Eredj fiam, kihűl az ebéd. - paskolja meg a fenekét játékosan- utána lecke, utána játék.

  Nefrit is akart volna még valamit mondani, de mire összeszedte bátorságát és mondanivalóját, a lány már messze járt. Csüggedten belépett a házba és leült az ebédlőasztalhoz.

-         Hát ez nem jött össze!- nevetett fel kárörvendve Mikey.

-         Dugulj el Mike!- utasította dühösen.

  Mikor végeztek Zalán, és testvére a szobájuk felé vették az irányt.

-         Te figyelj csak bátyus, van egy kis leckém, amit könnyű szerrel meg tudnék csinálni, de tudod…épp bújócskáztunk Aishával és nyerésre álltam, nem volna jó befejezetlenül hagyni. Nem szeretek veszíteni .- mosolyog kisfiúsan - Nem csinálnád meg nekem azt a néhány példát? Úgyis olyan okos vagy. - veregette meg a vállát.

-         Hát persze, hogy igen. - sóhajtotta mélabúsan.

-         Köszi, örök hálám!- karolta át mosolyogva és már el is tűnt.

-         Én sem szeretek veszíteni. - mormogta Nefrit mosolyogva.